Bookline e-könyv sikerlista

A Bookline legolvasottabb e-könyveinek szeptemberi sikerlistáját. A szürke ötven árnyalatának 1. helyét egyelőre semmi sem tudta megingatni.


A 2. helyen szereplő Rozmaring egy magyar bonviván amerikai kalandjairól szól, míg a 8. pozíciót megszerző mese, A zöld macska az e-könyvek terén eddig talán kevésbé elkényeztetett gyerekközönséget célozza meg. Az utóbbi két kiadványban a szerzőn túl az is közös, hogy mindkettő kizárólag e-könyvben jelent meg: a 10-es listának egyébként éppen a felét teszik ki az ilyen regények. A másik nagy visszatérő, Fejős Éva is hasonló elgondolás mentén, csak e-könyvben adta ki a 3. helyen található Éjszaka Bangkokban című kisregényét, illetve a rögtön ezután következő romantikus vámpírsztorit, a Holtodiglant.